Antik és antikvitás szótár

(forrás: WikipédiA - A szabad enciklopédia)

Antik

Az ókori Görögország és az ókori Róma történelmét együttesen antikvitás vagy antik kor néven szokás emlegetni. Tehát az antik szó egy korszakot jelöl.

Antikvitás

Az antikvitás, a történelem ókori szakasza tehát az antikvitás, eredetileg az ókorból, általánosságban lehet bármely régebbi korból származó míves, igényes, művészi értékkel bíró tárgy.

Antik művészet, stílus

Az antik művészet korszakát Homérostól a római birodalom kettészakadásáig számíthatjuk, tehát több mint ezer évre tehető. Az antik stílussal bizonyos tekintetben azonos a klasszikus stílus, csakhogy ez nem szoritkozik sem nemzetre, sem időre, hanem mindenütt a tökéletest jelzi. Mig az antik tágabb értelemben a görög-római ókor mindenfaju művét öleli át, szűkebb értelemben csak az ókori képzőművészet stílusát jelzi. Az antik stílus általában véve a fenségest, nyugalmast, szép és arányos mértéküt, hősiest, mély életbölcseségüt, nagy pátosszal birót, a mennyei fátumnak magát alávetőt, de a mellett a naiv életélvezetet és a férfias szabadságérzetet is jelenti.

Biedermeier

A biedermeier átmeneti művészeti stílus volt elsősorban Közép-Európában, főként 1815 és 1848 között.Több művészeti ágban, így a festészetben, az irodalomban és a lakáskultúrában is jelentkezett. A stílus kispolgári miliőt, békét, nyugalmat áraszt egyszerű eszközökkel, pátoszmentesen, mind a festészetben, mind a lakásberendezések területén. Jellemzője a kisember megértő ábrázolása. Ezért fontos szerephez jut a portré, a biedermeier portrék általában kispolgári romantikával átitatott klasszicista festmények.Jellegzetesek a biedermeier bútorok hajlított formáikkal. Új szekrénytípus a vitrines szekrény. A biedermeier irodalom a festészethez hasonlóan az életképet helyezi előtérbe.

Szecesszió

Nemzetközi művészeti stílus a 19. és a 20. század fordulóján. Szecessziónak csak Ausztriában és Magyarországon hívták. Németországban Jugendstil, francia nyelvterületen art nouveau, Angliában modern style vagy liberty style volt a neve, és még más elnevezéseit is számon tartja a szakirodalom. A nálunk elterjedt szecesszió szó “kivonulást” jelent. A szecesszió legfőbb ismertetőjele a sajátos, egyedi és utánozhatatlan formakincs: a növényi motívumok csavart, hullámzó, ritmikus ismétlődése, a síkszerű képépítés, szereti a különös színeket, pl. a fémszíneket. Lényege az ornamentika - különösen a vonalasan kígyózó növényi ornamentika - túlburjánzása az ábrázolás rovására, a hallatlan mérvű stilizálás, a homogén, dekoratív színfelületek szinte kizárólagos alkalmazása. Ez a stílus nem tesz különbséget “magas” művészet és “alkalmazott” művészet között, sőt, kimondottan érdeme, hogy a mindennapi élet számos területét bevonja az esztétikai alakítás körébe. Újraformálja a lakberendezési és használati tárgyakat, a plakátot, a reklámgrafikát, a nyomtatott betűt, a divatcikkeket stb. A szecesszió az építészettől a díszítőmuvészetekig minden műfajt (belsőépítészet, iparművészet, formatervezés, alkalmazott grafika stb.) áthatott. A díszítés néhol oly mértékű, hogy már a használat rovására megy, ennek ellenére ebben a mindenre kiterjedő alakítási szándékban kereshetjük a modern design-szemlélet eredetét. Hasonló ellentmondás figyelhető meg a századvég különösen jelentős építészetében is: rengeteg a felületi dekoráció és a már-már öncélú, szeszélyes térformálási ötlet, mégis, mögöttük sok esetben a legkorszerűbb technológiai megoldások húzódnak meg, kihasználva az acélban, vasbetonban, üvegben rejlő új lehetőségeket.

Art déco

Az art déco az art décoratif francia kifejezés rövidítése, az 1920-as, 1930-as évek építészeti és iparművészeti irányzata, melynek hatásai ugyanakkor a festészetben, a szobrászatban és a filmművészetben is megmutatkoznak. Franciaországból indult el világhódító útjára, legnagyobb hatása az Amerikai Egyesült Államokban volt, de egész Európában, a Dél-afrikai Köztársaságban és Kínában is szerephez jutott. Eredete az art nouveau-hoz, a francia szecesszióhoz vezethető vissza, de magába olvasztotta az avantgárd irányzatok egy-egy jellegzetes elemét is: a konstruktivizmusból merítette a geometriai stilizációt, a futurizmusból a modern kor éltetését, a kubizmusból pedig a festészeti alapokat. További jelentős hatása volt az egyiptomi művészetnek is, mikor 1922-ben felfedezték Tutanhamon-sírját.A szecesszió organikus és hullámzó, kígyózó motívumaival ellentétben az art déco stílusát egyenes vonalak, geometriai tervezés jellemzi. Az ipar fejlődésének köszönhetően elviekben is hátat fordított elődjének: az egyedi termékekről a tömegtermelés vívmányaira helyezte a hangsúlyt. Mégsem díszített minden lakást art déco lámpa vagy bútor. A stílus a luxus és elegancia egyik kifejezője lett. A kor fiatalságának megfelelt és hamar meg is tetszett a merész, leegyszerűsített vonalvezetés, az erős, tiszta színvilág, a korszakban újnak számító anyagok: új ötvözetek, a fényezett króm és a bakelit. A krómot és bakelitet is tükörfényesre lehet csiszolni, az art déco újabb stíluselemmel bővült ezáltal. Az art déco csúcspontja az 1925-ös párizsi világkiállítás volt, ettől kezdve rohamosan elterjedt a világ minden táján. (Magyarország a külpolitikai kapcsolatok miatt nem képviseltette magát, de a stílus ide is eljutott.)

Eklelktika

Az eklektika különféle korok, stílusok, irányzatok jegyeit vegyesen alkalmazó, önálló elemeket ritkán tartalmazó, egyediségét a válogatásban kiélő irányzat. Az eklektika elnevezést leggyakrabban a XIX. század egyik építészeti irányzatára alkalmazzák, pedig érdemes tudni, hogy a hellenizmus korában már hasonló, önálló eredményekben szegény szobrászati irányzatot is jelöltek vele. A hellenisztikus eklektikus szobrászat leginkább sémákkal dolgozik, több szobron, más testtartással ugyan, de ugyanaz a fej felbukkan, holott a művek megalkotása között akár száz év is eltelt.

A korai eklektikát a romantikától nehéz elkülöníteni. A londoni Parlament például neogótikus-romantikus, de mivel szerkezetében modernebb anyagok is előfordulnak, téralakításában pedig egyáltalán nem gótikus, gyakran eklektikusnak mondják. Az eklektika a historizmus egyik legérdekesebb, leginkább tanulmányozható ága.

A XIX. századi építészeti eklektika a technikai fejlődés új lehetőségei és a korábbi formák együttes megjelenítésén dolgozott. Elsősorban a gótikus, reneszánsz, bizánci stílusokat jelenítette meg egymással keverten, majd divatba jöttek a barokk elemek is. Az 1900 után is számos épületen kimuatható az ellenhatásként létrejött szecesszió ellenére. A korszak építészetéhez tartozik a vasszerkezetek egyre jelentősebb felhasználása is. Kezdetben csak erkélyeken és galériákon alkalmazzák az öntöttvasból és üvegből készült elemeket, de Sir Joseph Paxton Kristálypalotája már 1851-ben rámutatott az önálló alkalmazás lehetőségeire. Gustave Eiffel és cége kimondottan a vasszerkezet szinte korlátlan lehetőségeinek kiaknázására törekedett (Eiffel-torony, Nyugati Pályaudvar). A magyarországi eklektikus építészetet újabban összefoglalóan a tiszta neostílusokkal együttvéve historizmusnak nevezik. Eklektikáról ott lehet beszélni, ahol keverednek egymással a stílusok, s ez előfordul szinte az összes korszakban épült építményen, lakóházaktól kezdve középületeken át emlékművekig. A kifejezést a rendszerváltozás előtt egyöntetűen használták kissé negatív értelemben a neostílusokra is, ez is hozzájárul ahhoz, hogy máig lángol a vita, melyik kifejezés a jogos, ha a XIX. század második felének építészetéről van szó. Az eklektikus törekvések elsősorban városépítészeti tevékenységekkel és az életmód színvonalának javulásával függenek össze. Különösen igaz ez Budapestre, e város a korszakban fejlődött világvárossá, városképe a világon egyedülállóan egységes. Általában elmondható az, hogy a magyarországi eklektika a neoreneszánszból fejlődött ki.

Empire

Napóleon fel akarta számolni a forradalmi építészet kihatásait, önmagát a római császárok utódának tekintette. A politika és az építészet szerinte összetartozik, ezért aztán mindenáron új, klasszikus birodalmi stílust kezdett létrehozni, mégpedig valami egészen monumentális fényűzés bevezetésével. Végeredményben a napóleoni klasszicizmust empire stílusnak is nevezik. Elemeit a görög és a római művészet formakincséből meríti s olykor egyiptomi motívumokat is használ. Kerüli a hajlott vonalakat, de az interieur-művészetben szereti a gazdag aranyozást és díszes vereteket. A 19. század elején Magyarországon a barokk és copf stílus már letűnt, de a klasszicizmus még nem alakult ki. Ebben az interregnumban épültek empire stílusú épületek (főleg templomok). Ezek nagyon hasonlítanak a copf stílusú épületekre, de kicsit több bennük a klasszicizmusra utaló részlet és erősebb a monotonitás, ami például az ablakok egyforma kiképzésében ölt testet.

Copf

A copf a német Zopfból ered és valami ósdit, elavultat, nagyképűt és unalmast jelent. A Copf eredetileg hajfonatot jelentett, amint a középkori nők azt viselni szerették, később, a 18. század elején, a porosz katonai viseletbe vették át, míg a francia forradalom ennek a furcsa szokásnak véget nem vetett. A szó az oszlopfők és szemöldökpárkányok füzéres és a copfra mint hajviseletre emlékeztető díszítményeire utal. A copf épületek szakítanak a barokk mozgalmas, hullámzó formáival. Vonalvezetésük letisztult, áttekinthető. Mind alaprajzukban, mind pedig homlokzati kialakításukban egyszerűségre, világosságra törekednek. A templomok tornya nem, vagy csak alig lép ki a homlokzat síkjából. A szoborfülkék helyét átveszik a faltükrök és falmezők. A kastélyok esetében elmaradnak a sarokrizalitok, az épület megjelenését a timpanonnal koronázott 3- tengelyes középrizalit uralja. A stílus formakincse nagymértékben támaszkodik az antik építészetre. Jellemző a füzérdíszek, konzolok, köténydíszek, tárcsák, rozetták, triglifek, gutták, urnák és szögletes voluták alkalmazása. A nyílások egyenesen, kosárívben, félkörívben, vagy szegmensívben végződnek. Szemöldökpárkányuk általában az egyenes, timpanon és lunetta formákra, illetve ezek különböző változataira korlátozódik. A teret cseh-, vagy csehsüvegboltozat fedi.

Barokk

A barokk a reneszánsz után következő stílustörténeti korszak és korstílus, amely kb. 1600-tól kb. 1750-ig tartott, és bonyolult minták, gazdag díszítés, monumentalitás jellemzők rá. Közvetlenül a manierizmusból fejlődött ki. A barokk késői ága a copf, ill. rokokó stílus. A barokkot követő korstílus a klasszicizmus. A barokk szó az olasz barocco szóból ered, ami nyakatekert okoskodást jelent. Ez a barokkra jellemző túldíszítettségre és formai bravúrosságra utal.A barokk jelentős világnézeti fordulat a reneszánsz után. A barokk a teremtés tökéletességének vallásos emberi megfelelője. Innen ered a minden részlet kidolgozására kiterjedő emberi erőfeszítés, amelynek eredménye a barokk stílus.

Klasszicizmus

A klasszicizmus a 18. század második felétől a 19. század közepéig uralkodó stílustörténeti korszak és korstílus. Neve a latin classis szóból ered, melynek jelentése ’osztály’. Olyan művészeti irányzat, amely a múlt, főként az ókori görög-római alkotásokban megvalósuló eseményeket, szabályokat, hagyományokat tartja követendő példának. A 18. században mindenhonnan Rómába sereglettek a művészek, mert meg akarták ismerni az „antik világ”, vagyis az ókori görög és római kultúra fennmaradt emlékeit. Az ókor iránti érdeklődést fokozták a dél-itáliai romvárosokban (Pompeji, Herculaneum) 1748-ban kezdődött ásatások. Európában az ókori, antik művészetet felelevenítő klasszicista stílus lett a divat. A francia forradalom és I. Napóleon idején teljesen eluralkodott és virágzott ez a stílus. Habár a klasszicizmus bölcsője Róma volt, a legnagyobb fejlődését mégis Franciaországban élte. A klasszicizmus szellemi hátterét a felvilágosodás korában kialakult polgári kultúra adta, amely természetességre, a jelenségek ésszerű magyarázatára törekedett. Teljes diadalra a francia forradalom segítette, melynek vezetői előtt a görög demokrácia példája lebegett. A mindennapi életben is divatba jött az antik kultúra, a női ruhaviseletben éppúgy, mint a bútorkészítésben. A napóleoni klasszicizmust empire stílusnak is nevezik. A klasszicizmust néhány országban neoklasszicizmus néven ismerik (például angol neoclassicism), míg nálunk ez a kifejezés a 19. század végétől, a historizmus keretében divatossá vált „új-klasszicizmust” jelenti. Nem keverendő össze a 20. századi képzőművészeti irányzattal, mely szintén neoklasszicizmus néven ismert.

Reneszánsz

A reneszánsz (franciául renaissance, olaszul rinascimento, jelentése magyarul: újjászületés) a képzőművészetben 1420 körül alakult ki Firenzében, majd átterjedt egész Itáliára. Az Alpoktól északra fekvő európai területeken csak 1500 után terjedt el. Tudományos forradalmat, művészeti átalakulást, megújulást hozó, meghatározó kulturális mozgalom volt Európa újkori történelmének hajnalán. Egyben művelődéstörténeti és művészettörténeti korszak is, amely a középkor végét és az újkor elejét (korai újkor) felölelő átmeneti időszakra esik. A reneszánsz kezdetét Itáliában a 14. századra, Európa többi részén többnyire a 16. századra teszik. A reneszánsz stílus ezenkívül a művészettörténetben jellegzetes korstílust is jelöl.

Gótika

A gótika az érett középkor művészetének egyik irányzata, de megjelenésének technikai és társadalmi körülményeit tekintve történelmi korszaknak is tekinthető. Az elnevezést először pejoratív értelemben használták a reneszánsz korban, a sötétnek vélt középkor művészetét illették vele a fényesnek tartott antik művészettel szemben. Az akkori olaszokban mélyen élt a barbár pusztítások emléke, ezért goticónak, barbárnak mondták. Az elnevezést egyébként Giorgio Vasari óta használja a művészettörténet (csakúgy, mint az antikvitás kifejezést).